Rólam

A Breslo által készített interjú:                             (In limba Romana)

Ha sokan közülünk a szabadidőnkben dolgozunk, és reménykedünk, hogy egyszer az ékszereket és
dolgokat melyeket készítünk, örömünkre majd el tudjuk adni, Kilyén Józsefnek sikerült, egyesítve a munkát és a szenvedélyét a fa iránt egy vállalkozásban, melyről az alábbiakban olvashatják József
elbeszélését és a Kilyén Shop a történetét.


-A Kilyén Shop egy új üzlet a Breslo-n. Le tudná írni mi van ez a fogalom mögött?
-Ezen fogalom mögött név szerint én Kilyén József mint asztalossággal foglalkozó szakember állok. Nem kell egy fizikailag is létező üzletre gondolni. Létrejöttet az okozta, hogy szerettem volna valamilyen internetes formában is bemutatni, értékesíteni a termékeimet. Ezért először egy saját weblapon gondolkoztam, és miután agyontanulmányoztam a Joomla és Virtuemart adminisztrációs rendszereket, egy kedves hölgyismerősöm rámutatott a Breslo-ra. Végigböngésztem és arra gondoltam, hogy ez majdhogynem tökéletesen megfelel. Nincs miért kínlódnom egy saját weblap építésével, nem is beszelve annak befuttatásáról, azaz reklámozásáról. És itt ez olyan, mint egy
állandó vásár. „A tömeg tömeget vonz” alapon biztosan többen nézik meg a termékeimet, mint ha egyedül próbálkoznék. Itt mindenki tud amúgy is reklámot csinálni a saját üzletinek ezzel biztosítva némi látogatót a többi üzletnek is. Azért vannak persze még javaslataim, melyeket megpróbálok majd a fórumban közölni. Az hogy „Kilyén shop” a vezetéknevemből jött spontán, viszont a logón három napig rágódtam, remélem jól sikerült.




-Az ön üzletében minden termek fából van vagy fát használ alapanyagkent. Ezek feldolgozása egy egyszerű
szenvedély? Hogyan kezdte ezt az aktivitását?
-Lényeges, hogy asztalossággal foglalkozom. Ezen belül lépcsőépítéssel és faesztergályozással. Innen a fával való munka, mint alap. 2001 óta magán úton próbálok érvényesülni. Van egy kis műhelyem, ahol javarészt egyedül dolgozom.
Természetesen nem csak lépcsőket es korlátokat építek, hanem dolgozom egyéb asztalos munkákkal is. Főleg most hogy válság is van.
Díszdobozokat, órákat és egyéb kiegészítőket már régóta készítek, bizsukkal nem olyan rég foglalkozom. De mivel Anyum bútorfestéssel foglalkozik, és sokszor nekem kell elvinnem őt egy-egy vásárba, gondoltam ne töltsem haszontalanul ott az időt, áruljak valamit én is.



-Az ön üzletében láttam más anyagokat is, mint pl. magokat, újrafelhasználva és feldolgozva díszítő elemkent. Ön az alkotásaiban felhasználna más öko-elemeket vagy csak korlátozottan azokat, amelyek szorosan kapcsolódnak a fához.

-Lényeges, hogy nem újrahasznosítási céllal használok fel anyagokat, tehát nem szemétként értelmezendő dolgokat alkalmazok, hanem azt nézem bennük, hogy a természet alkotta. És a természet gyönyörűeket alkot. Termékeimmel is ezt próbálom szemléltetni általában. Egy egyszerű de mutatós formát választva próbálom hagyni érvényesülni az anyagok természet adta mintázatát. A csonthéjas magokkal díszített dolgaimra nagyon büszke vagyok, hisz elégé sajátosnak mondható azt hiszem. Legalábbis én még nem tálaltam hasonlót az interneten sem. Így a „mag kollázs” megnevezés sem tudom hogy helyese, de jobbat nem tálaltam. Egy másik érdekes alapanyag a Calabash tök, melyet a Feng Shui „Az egészség és a hosszú élet szimbóluma”-ként tart számon. Ez egy kiszárítható és faragható tökfajta, melyet az indiánok kulacsnak is használtak. Könnyedén lehet belőle dobozokat, lámpákat, és egyéb tárgyakat készíteni. Tehát nagyon kedvelem a természetes anyagokat, olyanokat mint a fa, csont, bőr, féldrágakövek, de nem zárom ki a fém és üveg alapú dolgokat sem. Ezeket használva könnyebb nem „műanyag” azaz giccs alkotásokat készíteni.

-Mi késztette önt, hogy ékszereket alkosson fából? Úgy képzelem, hogy ezek elkészítése nehezebb és aprólékosabb, mint a dobozoké például.

-A faesztergályozás elégé precíz, kézügyességet, fantáziát igénylő és aprólékos munka. Ezen a téren elégé sok tapasztalat áll mögöttem, hisz a zsebpénzemet már ezzel kerestem iskolás koromban. Ezért nem volt olyannyira nehéz apró bizsukkal foglalkozni. Persze egy jó formát eltalálni, ahhoz már tapasztalat és technikai átállás szükséges. A másik ok, hogy a vásárokban rengeteg kínai bizsut látni akár fából is, és van, hogy a gyakorlatlan szemnek megtévesztően jól ki vannak dolgozva, azaz az ember nem hinné, hogy egy nagy szériás termek. Viszont egyeseken látszik, hogy valahol sántítanak és ezeket látva gondoltam, hogy én tudok jobbat is készíteni a saját fantáziámat használva. Kész öröm, mikor sikerül kialakítani egy remek formát és nevet is tudok adni neki.

-Hogyan jellemezné a Kilyén shopot? A fa feldolgozása kis tárgyakként, mint pl. ékszerek, mint egyszerű szenvedély vagy üzlet? Gondolja, hogy egy megrögzött fogyasztói társadalomban van esélye a sikerre azoknak a vállalkozásoknak, amelyek alapanyagként természetes anyagokat használnak?

-Szenvedély nagyobb részben, de üzlet is persze. Szenvedély, mert van úgy, hogy beugrik egy jó forma es félretéve más fontosabb munkákat, muszáj elkészítenem.
Üzlet, mert némi elismerés, ha az emberek megvásároljak a dolgaimat.
Hogy van-e esélyük a természetes alapanyagokat használó vállalkozásoknak, szerintem van. Ma minden termékre azt próbáljak felvésni, hogy bió, természetes, ökologikus, rusztikus stb. És ez egy jó reklám, azaz jó irányba tereli a „divatot”. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkiben kialakul igény ezek iránt, de egyre több a kézműves vásár is és bővül az igény a természetes alapanyagokat használó egyedi kézműves termékek iránt.
Ezekkel a szavakkal kívánok sikeres alkotásokat a Breslo tagoknak és kellemes időtöltést, válogatást a vásárlóknak.